breadcrumb



Idézetek, tanítások

A spirituális ébredésről

Sokan és sokat írtak már a személyes spirituális út természetéről, de még ma is az első művek egyike a legismertebb: A lélek sötét éjszakája című írás a tizenhatodik században, Keresztes Szent János jóvoltából született. E klasszikus műben a szerző felrajzolja a törzsi vagy csoporttudattól való leválás fázisait, ami elengedhetetlen ahhoz,

b_400_400_16777215_00_images_lelekanatomiaja.jpg


hogy teljesen tudatos kapcso­latot alakíthassunk ki a Transzcendenssel. Minden egyes fázisban csodás és magával ragadó misztikus átalakulás-élmények mennek végbe, ugyanakkor az emberi tapasztalás számára ismeretlen lehangoltságérzet, őrültség és szélsőséges elszigeteltségérzet is jelentkezhet.

A katolikus tradíción belül Keresztes Szent János műve bizonyos mértékben megenged­hetővé tette az egyén számára, hogy függetlenítse magát a csoportos vallási gyakorlattól és élménytől, és saját spirituális fejlődésének útjára lépjen. A kolostori élet az Isten megértésére irányuló megszokott vallási paraméterek meghaladásának, s az Isteni Erővel való közvetlen kötelék kiépítésének egy lehetséges módjává lépett elő. A következő évszázadok során, amikor Európa más kultúrákkal kapcsolatba került, világossá vált, hogy az odaadó imádkozás, az önmegismerés és az önfegyelem minden kultúrában misztikus élményekhez vezet.

 

A kolostorok vagy ashramok erős falak között „őrzik” az Isteni Erőt. Azok az emberek, akik látomásokról, belső hangokról, szokatlanul intenzív telepatikus kommunikációról számolnak be, a végletekig koplaltak, heteken át meditáltak egyvégtében, s nemegyszer olyan mély depresszióba zuhantak, ami az átlagembert minden bizonnyal az öngyilkosság szakadékának szélére sodorta volna. A megfigyelők még e kolostorokon belül is igyekeztek megtartani a kellő távolságot ezektől a misztikusoktól, az „Égiek Pillantása” nehogy rájuk vetüljön. Köztudott volt, hogy az Éggel való közvetlen érintkezést csak kevesen bírják el.

 

Az 1960-as években a második Vatikáni Tanács fordulóponthoz vezette a vallásos nyugati világot. A római katolikus vezetők tanácskozása egy sor sok évszázadra visszanyúló hagyo­mányt vetett el és egy újfajta, mindenki számára megvalósítható, vallási hovatartozástól független spirituális szabadságot kívánt meggyökereztetni. A katolikus szó jelentése már ön­magában is a gondolat „egyetemességét” idézi, ha figyelembe vesszük, hogy a Római Katolikus vallás adta a világnak az első keresztény egyházat. A második Vatikáni Tanács ezúttal az egyetemes spirituális szabadelvűség üzenetét kívánta szertesugározni.


Az emberek világszerte igyekezni kezdtek saját vallási hagyományaik korlátain felülemel­kedni, és hozzáláttak más kultúrák spirituális tanításainak feltérképezéséhez.


A nők papok akartak lenni, a keresztények buddhista kolostorokba és hindu ashramokba sereglettek, a buddhisták és hinduk keresztény tanításokba mélyedtek, a keleti és nyugati tradíciók vezetői pedig hivatalos összejöveteleket tartottak. A kelet és nyugat közötti határok széttöredeztek, s ehhez nem csupán a lázadó szellemiségű laikusok, hanem a tudósok is hozzájárultak, mint például Thomas Merton trappista szerzetes, aki kifejezésre juttatta, hogy szükség van a buddhista és keresztény tanok közös igazságainak tanulmányozására.


A spirituális beállítottságú egyének számára ez az új spirituális szabadság egyfajta forduló­pontot jelentett „Isten megismerésében”, Martin Luther King lázadása óta példátlan forradalmi következményekkel. Miután a „fel nem szenteltek” is elsajátították az írások mélyebb szintű értelmezéséhez szükséges képességeket, a világi oktatás egyszerűen meg­gyengítette a felszentelt papság vagy hivatalos vallási vezetők szerepének fontosságát. A kolostorok falai, melyek hosszú időn át magukban rejtették az „Isteni Fény” legintenzívebb megnyilvánulási formáját, szimbolikus értelemben leomlottak. Az 1950-es években Kína elfoglalta Tibetet, s a Dalai Lámát

menekülésre kényszerítették. Jóllehet az ország spirituális vezetőjének száműzetése az egyik legszomorúbb fejezetet képviseli a tibeti történelemben, a Dalai Láma és számos más kiemelkedő tibeti tanítómester jelentékeny befolyást gyakorolt a világ spirituális közösségeire. Az Isteni Fény számtalan „kolostoron kívül élő” ember életét ragyogta be, olyan emberekét, akik saját személyes életük keretein belül fogadták magukba az egyedülálló spirituális tanításokat.

 

Ezt a vallástól a spiritualitás felé történt eltolódást nem tekinthetjük egyszerűen kulturális tendenciának. Planetáris közösségünk egyfajta archetipikus átrendeződéséről van szó, mely most már bepillantást nyerhet a szimbolikus látásmód révén elérhető egyetemes igazságokba. A szimbolikus látásmód az intuícióhoz kapcsolható hatodik érzéket is magában foglalja, mely segítségével képesek vagyunk érzékelni az élő energiarendszerek közötti valamennyi kap­csolatot.

Forrás: Dr. Caroline Miss - A lélek anatómiája

 

Share



Joomla! meta tags